MÉDIA
2008.06.18 Friderikusz Most
Mv.: - Jó estét kívánok. Van egy magánalapítvány, amely nem alamizsna osztogatásra rendezkedett be, nem élelmet gyűjt, nem küld használt ruhát, egyáltalán nem úgy működik, mint ahogyan azt a hagyományos jótékonykodások esetében megszoktuk. Ez a Polgár Alapítvány az Esélyekért, amelyet Polgár András üzletember hozott létre, mégpedig abból a megfontolásból, hogy mások tehetségének fejlesztésére, esélyteremtésre adott esetben akár egymilliárd forintot is költsön. Ugyanis ő eljutott odáig, hogy az már nem különösebben vonzotta, hogy gyűjtsön még tíz- vagy százmilliókat. Egyszerűbbnek látta, ha sokak életén könnyít. Ma esti első vendégünk Polgár András üzletember. Szóval némi kutakodás szükségeltetik az ember életében ahhoz, hogy értsük, hogy mit és miért, meg amit tesz, azt hogyan. Tehát a kérdés, hogy úgy kell-e elképzelnünk az ön életét, mint aki halmozottan hátrányos helyzetből indul, és akkor a csoda, a kitartás, a teljesítmény, nem tudom mi okán sikerül egyszer csak kiemelkedni, majd miután meggazdagodott, visszaemlékszik egykori szegény sorsú önmagára és úgy dönt, arra fordítja a pénzét, hogy másoknak könnyítsen az életén.
Polgár András, üzletember: - A szó köznapi értelmében nyilván nem mondhatjuk, hogy hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetűként éltem le életem első részét sem, mert egy belvárosi gyerek vagyok és ugye a '60-as, '70-es évek nyilván niveláló színvonalán, de semmi különösebb problémát nem érezve éltem a normál gyerek életemet. Úgyhogy semmi ilyen jellegű nyomort nem tapasztaltam magam körül.
Mv.: - Mondjuk átlagosan?
Polgár András: - Átlagosan. Azt gondolom, nagyon nehéz utólag visszamenőleg megítélni, hogy mi volt az átlag, de azt gondolom, hogy átlagosan, sem kiemelkedően jó vagy rossz, ez teljesen normális.
Mv.: - Ki sem mozdult a belvárosból?
Polgár András: - Hát praktikusan nem, édesanyám legnagyobb örömére, mert nem szerette, ha átmászkálok az úttesten, meg ilyesmi.
Mv.: - Ja, értem. Na akkor tovább próbálkozom. Lehet, hogy fővárosi, belvárosi gyerekként találkozott olyan élethelyzetekkel akár iskolában, akár a környezetében, amelyeket egy életre megjegyzett és ez volt a motívum?
Polgár András: - Azt gondolom, hogy találkoztam olyanokkal, akik másképp éltek és más környezetből jöttek. Ez közöttünk soha nem volt probléma. Tehát a barátaim között voltak olyanok, akiknek sokkal nehezebb volt, de ez legfeljebb abban nyilvánult meg, hogy mondjuk az ember észrevett, hogy a .. kicsit másképp viselkednek, többet megengednek velük szemben maguknak, vagy fordítva, akiktől jobban tartanak, hogy a szülők majd esetleg bemennek és rákérdeznek, hogy miért kapott egy fülest az illető. Nyilván ebben voltak különbségek és ezt érzékeltem is azt gondolom, de messzemenő következtetéseket akkoriban ebből nem vontam le.
Mv.: - Rendben van akkor megint csak más vágányon közelítek, de ide majd visszatérünk és reméljük majd, hogy mi is motiválta. Ön ugye a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen végzett 1980-ban, ezután bank és államigazgatási karrier következett némi tudományos kitérővel. De hogyan került abba a helyzetbe, hogy a Hungária Biztosítónál olyan munkához jutott, amelyről később azt mondta, idézem "ez volt életem egyetlen olyan munkája, amiről azt gondolom, hogy nélküle, nélkülem más lett volna az eredmény".
Polgár András: - Ez tulajdonképpen annak a folyamatnak volt az eredménye, amit az imént mondott, hogy én az egyetem után kutató szerettem volna lenni, nagy tudományos műveket alkotni, de indulásképpen, hogy az ember egy kicsit lássa, hogy mégis mi a gyakorlat, mentem a Nemzeti Bankba dolgozni, ami akkor ugye egy darab, mint olyan működött, jegybank is volt, kereskedelmi bank is volt, tehát nagyon sok .. látni és amikor már ugye az ember azt érezte, hogy van elég tapasztalata és van mit megírni, vagy van mit átgondolni, akkor mentem el én is kutatni és hát akkor beleütköztem azokba a korlátokba nyilván, amelyik az akkori rendszer és nyilvánvalóan megdönthetetlennek látszó és bizonyos értelemben átalakíthatatlannak látszó rendszer és az az akarat, hogy ez változzon, ott ütközött és ebből következően az ember mindenféle teóriákat gyártott, én magam is és akkor fejembe vettem, hogy itt részvénytársaságokat kell csinálni, meg ilyesmit, ez még a '80-as éveknek ugye a közepe tájékán volt és miután hát igazából nem volt ennek terepe, ezért úgy gondolom, hogy kipróbálom a gyakorlatban és óriási szerencsém volt, hogy pont egy olyan helyre kerültem, ahol fogékony emberek éppen valamit változtatni akartak.
Mv.: - Ez volt a Hungária Biztosító.
Polgár András: - Ez volt a Hungária Biztosító, akkor vált szét, ugye akkor mindenből egy volt, ugye egy Állami Biztosító. Akkor valamilyen oknál fogva, ezt én máig nem tudom pontosan, hogy miért ez kettévált és a Hungária Biztosító, ahova azok az emberek kerültek, akik már úgy nagyon akartak bizonyítani valamit, merthogy az Állami Biztosítóba ők képviselték talán a második vonalat, most nem rossz értelemben mondom, csak fiatalabbak voltak és ennek következtében aztán ez a bizonyítási vágy új utak keresését is jelentette és én pont egy ilyen helyre csöppentem, a hónom alatt ilyen részvénytársasági mindenféle dolgokkal és a vezérigazgató az egy nagyon nyitott és nemzetközi tapasztalattal rendelkező ember volt és azt mondta, hogy hát akkor ..
Mv.: - Ki volt ő?
Polgár András: - Uzonyi Tamásnak hívják, és egyszerűen elkezdtük ezt a dolgot szervezni és aztán valahogy így egyik hozta a másikat és abban a közegben, amelyikben azért még tényleg szó sem volt, nemhogy rendszerváltásról, hanem még egyáltalán ilyen külföldi tőke, meg hasonló, nagyon szőr mentén, mégis el lehetett érni, hogy az egyik legnagyobb, akkoriban talán a legnagyobb biztosító, az Allianz az idejött és még 1989-ben részesedést szerzett a Hungária Biztosítóban, amely egyébként, mint részvénytársaság szinte az első volt az országban.
Mv.: - És akkor így kerül tulajdonképpen át az Allianzhoz, amely kiküldte önt családostól szakmát tanulni Londonba, majd Bécsbe. Már nagyon okos szakemberként aztán még sem az Allianzhoz jött haza, de még csak nem is fontos állami pozícióba, zsíros állásba, hanem magáncég alapításába fogott. Az előzőkből következik az, hogy miért?
Polgár András: - Igazából hát az, hogy nagyon okosan azt nem tudom, de minden esetre sok mindent látva jöttem haza és amikor hazajöttem, akkor ugye már '90 után az már egy új korszak volt és akkor nekem azt kellett eldönteni, hogy csinálok egy ilyen, legalábbis akkor úgy tűnt, hogy ez benne van a pakliban egy ilyen cégkarriert, ami azt jelenti, hogy adott esetben a Hungária Biztosítónak az élén, illetve az Allianz valamilyen nemzetközi részlegénél dolgozhattam volna, de ez mind azzal járt volna, hogy egy nagy apparátust kell irányítani, mozgatni és hát nagyon sok emberrel az én élhetetlen és kellemetlen természetemmel konfliktusokat keresni és találni és akkor azt gondoltam, hogy inkább kipróbálom, hogy hogyan is működik a gyakorlatban az, amiről én már olyan sokat gondolkodtam, amikor ugyan elfogadva azt, sőt máig is eszerint, hogy azért nagyon jó elv, hogy mindenki képességei szerint és mindenki a szükségletei szerint ugye dolgozzon, illetve éljen, de hát ugye nem működött a verseny hiánya miatt abban a bizonyos gazdasági formációban és én azt gondoltam, hogy akkor nekem most ki kell próbálni, hogy mit tudok csinálni.
Mv.: - Az kicsit sem befolyásolta, hogy rájött, hogy mondjam annak az ízére, hogy ön egyedül is képes helyt állni, mi több egyedül is képes pénzt keresni és miért keressen másnak, ha magának is? Tehát maga a pénz az nem befolyásolta?
Polgár András: - Én nem tudtam, hogy képes vagyok-e vagy nem. Azt gondoltam, hogy éhen nem fogok halni. Azt gondoltam, hogy bármikor vissza tudok oda menni, tehát azért nem vagyok én annyira bátor, hogy az volt az érzésem és ez például az Allianznak sokat köszönhetek ebből a szempontból, mert ott megmaradt a barátság. Tudtam, hogy ha valami majd nem stimmel, nem jön össze, akkor majd visszamegyek és minden megy tovább a maga útján. A pénz, mint olyan őszintén szólva nem motivált. A pénz természetesen ugye értékmérő ebben a műfajban, mert hiszen azt, hogy valamit jól csinál-e az ember, azt a végén valamilyen pénz fogja mérni.
Mv.: - De mit csinált egyébként, amit aztán jól csinált? Mi volt ez a vállalkozás?
Polgár András: - Igazából mi először egy brókercéggel indultunk, akkor még nagyon kevés ilyen volt, de ezt követően akkor indult meg a privatizáció ugye elég jelentősen és én egy dologhoz gondoltam, hogy értek, az az, hogy adott céget, amelyik elég rossz állapotban van át tudom látni, hogy milyen teendők vannak vele és ezért jobb állapotba lehet hozni és ebből a szempontból ez a fajta privatizáció, hogy tényleg borzalmas állapotban lévő állami vállalatokat kellett jó kondícióba hozni és utána adott esetben a jó kondíciók mellett már olyan befektetőknek értékesíteni, akik ezt tovább vigyék. Ez egy nagyon kézenfekvő dolog volt és én azt gondolom, hogy ebben elég sikeresek voltunk, nem egyedül.
Mv.: - Tulajdonképpen azt hiszem, hogy ebből az időszakból hallottam és jegyeztem fel öntől egy fontos, érdekes mondatot, hogy ön máig nem heverte ki, már lelkileg az Agrobank ügyet, amelyben jogerősen elítélték Kovács Mihályt és Kunos Pétert. Mi rázta meg ennyire ebben az ügyben?
Polgár András: - Hát részben személyes okok, mert én mind a kettejüket jól ismerem és mind a kettőjük, hogy mondjam indíttatásáról meg vagyok győződve, hogy pozitív, tehát hogy egyikük sem kívánt bűnözni, egyikük sem kívánt olyat tenni, amelyik tilos. És nagyon is ésszerűen működtek. Tehát az az egyik része a dolognak, hogy személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy amit ők tettek az helyes volt és nagyon jó irányt képviselt. Ez utóbb egyébként vissza is igazolódott.
Mv.: - Már úgy érti az ítéletben, az első fokú ítéletben.
Polgár András: - Hát az elsőfokúban is, de nem, a gazdaság mai állapotában, tehát hogy egy bank számára, ugye az volt az a korszak, amikor a bankok hihetetlen hiányokat szenvedtek, óriási csődök lettek volna, ha nem jönnek be különböző állami pénzek, merthogy az adósságot nem tudták a cégek visszafizetni. És az Agrobank, amelyik egy félig-meddig magánbank volt, ami egy elég ritkaság volt azon a piacon, az arra törekedett, hogy a biztonságot növelje és a biztonság növelésének az egyik eszköze volt az, amit egyébként a másodfokú bíróság hát, hogy mondjam törvénytelennek talált. Engem azért rázott meg ez a dolog, mert valami hihetetlenül szakszerűtlen ítélet született, de tipikusan az, amikor összekeverednek a közgazdasági, a jogi, a jogértelmezési dolgok. Tehát egész egyszerűen az ítéletből ki lehet emelni olyan részeket ..
Mv.: - Most a jogerős ítéletről beszél, ugye?
Polgár András: - A jogerős ítéletről. Olyan részeket lehet kiemelni, ami hát szakmai nonszensz, hogy ha az ember közgazdászként nézi a dolgokat.
Mv.: - És a szakma miért hallgatott, ha ez ennyire nonszensz?
Polgár András: - Hát én azt gondolom, szeretnék kulturáltan fogalmazni, szóval be voltak tojva. Azt hiszem, hogy ilyen alapon nagyon sok mindenkit el lehetett volna ítélni. Ez olyannak tűnt nekem, mint annak idején az apámék mesélték, hogy amikor valakit el akartak valamiért kapni, akkor deviza büntettet mindenkire rá lehet fogni, mert volt otthon két zloty és akkor a dolog el volt intézve. Tehát alapvetően ez volt. Ugye a felszín alatt persze nem hallgatott a szakma, mert vállveregetősen, meg mindenféle ilyen módon azért nyilvánítottak véleményt, de nyíltan kiállni azért nem nagyon volt lehetőség, nem nagyon volt mersz. És még egy vonatkozásban nagyon fontos ez az ügy, és ez nagyon tanulságos, nagyon sajnálom, hogy ezt nem oktatják mindenhol, hogy nem arról volt szó ebben az ügyben, hogy valaki lopott és ezt be tudják-e bizonyítani vagy nem, hanem az a tényállás, amit mindenki ismert és mindenki tudott, nemcsak a bíróság, meg nemcsak az ügyvédek, hanem tudta a PSZÁF, akkor még nem így hívták, a felügyelet, mindenki tudta, az a tényállást, jogilag valaki megítélte, hogy az törvény volt vagy nem volt törvényes. Azok, akik ezt az ügyet csinálták, nevezetesen Kunos Péter és bizonyos értelemben Kovács Mihály, azok szentül meg voltak győződve, hogy ők törvényesen cselekszenek, mert mindenki, még a hatóság is ezt nyilatkozta. Hogyan lehet valakit elítélni, amikor annak a tudatában tesz valamit, hozzáteszem, kárt senkinek sem okoztak és ezt még a másodfokú ítélet is elismeri, hogyan lehet valakit úgy elítélni, hogy nincs tudatában annak, hogy ő bűnös dolgokat ..
Mv.: - A költői kérdésre a válasz az, hogyan lehet politikai nyomásra?
Polgár András: - Ezt én nem tudom. Én azt gondolom, hogy ebbe nagyon súlyos bírói tévedés van. Ebben azt gondolom, hogy politikai nyomás is van abban az értelemben, hogy közhangulat, tehát amikor majd roma ügyről váltunk esetleg szót, akkor ott is ennek óriási súlya van.
Mv.: - Szóval ebből tanulta meg, hogy mihamarabb ki kell szállni az üzleti életből, ebből az Agrobank ügyből?
Polgár András: - Hát akkor volt olyan érzésem, hogy pánikszerűen menekülni kell, de akkor azt gondoltam, hogy az országból kell menekülni, meg mindenhonnan, merthogy ennek mindenki ki van téve. Azért szerencsére ez már konszolidáltabb. Nem, én az üzleti életből azért szállok ki szép lassan, mert egyszerűen unom.
Mv.: - Unja?
Polgár András: - Hát nem, szóval nekem, tehát vannak nálam százszor tehetségesebb emberek mindenféle szinten, mondjuk az üzleti életben is és aki olyan tehetséges és most nem mondok neveket, mert épp az előbb volt a száz leggazdagabb embernek a, láttam a híradóban még, tehát aki ..
Mv.: - Abban benne van ön?
Polgár András: - Ilyen listákon nem szoktam szerepelni.
Mv.: - De azért, mert kikéri magának?
Polgár András: - Én nem kérem ki magam, nem keresett meg senki, tehát ugye, hogy ki a gazdag, meg ki a nem gazdag, meg hogy milyen statisztikákból építkezik ez a dolog, hát ez elég mókás, de ebbe nem is érdemes belemenni, csak azt akarom mondani, hogy ha én tényleg olyan tehetséges lennék az üzleti életben és annyira érdekelne, akkor én ott tevékenykednék, mert én azt gondolom, hogy annak a hozadéka is fordítható nagyon jó dolgokra és én boldogan, tehát én sokkal jobban örülnék, ha 40 milliárdot, vagy 80 milliárdot tudnék ebbe az ügybe aztán berakni ..
Mv.: - Már az alapítványba.
Polgár András: - Már az alapítványba, vagy egyáltalán ezekbe a közdolgokba.
Mv.: - De kerek egymilliárdot tett bele?
Polgár András: - Itt nincs kerek egymilliárd. Én azt gondolom, hogy amit kivonok a cégekből, azért a működőképességüket nyilván fenn kell tartani, azt fogom beletenni. Ez lehet több is egymilliárdnál. Ez van a programban, mint célkitűzés. Hát ugye ez nem úgy van, hogy egyik pillanatról a másikra ez elköltődik, mert akkor hova is jutnánk.
Mv.: - Na jó, de hát ott áll a magánvagyonával és el kell dönteni, hogy mihez kezd vele, miért nem bankba tette, jó kamat feltételekkel, miért nem vesz nem tudom én három házat a világ három különböző pontján és ilyen luxusmódon? Miért döntött úgy, önt idézem, hogy minden esélytől megfosztott, gyalázatos körülmények között felnövő és élő, ahogy mondani szokás, halmozottan hátrányos helyzetű embertársaimon próbálok meg segíteni a pénzemmel.
Polgár András: - Igen, szóval ez egy, tehát számomra ez egy egyszerű dolog egyébként, mert én nem nagyon tudok a pénzzel, mint magánember mit kezdeni, nincsenek különösebb költséges hobbijaim. Én még hapcin is tengeribeteg leszek, ha nem tudok én Jászai Mari térről a Margitszigetre, tehát mondjuk jachtot sem fogok valószínűleg vásárolni és mindig is azt gondoltam, hogy ha már ez a gazdaság csak így tud hatékony lenni, verseny, meg mifene, ami rettenetesen igazságtalan mindenféle szempontból, tehát igazságtalan azért, mert hogy jön ahhoz valaki, hogy azért, mert közgazdasági vagy üzleti dolgokkal foglalkozik, ezért ugyan olyan szintű ténykedésért a sokszorosát keresi, mintha valaki fantasztikusan zongorázik. Mondjuk ha én nekem lenne bármihez tehetségem, akkor biztos nyomorognék, tehát ez így nem nagyon stimmel és a másik ilyen vészes igazságtalanság az pontosan abban van, hogy miközben a verseny mozgatja ezt az egészet és annak is kell a hatékonyság miatt mozgatnia, aközben elvesztik az esélyüket azok akiknek a szülei adott esetben a versenyben lemaradtak és aztán van egy olyan nem is tudom rétegnek, nem egyszerűen szegénység-gazdagság problémáról van szó, mert azt az állam így vagy úgy kezelgeti, próbálja kezelni, hanem egyszerűen van egy csoport, vannak olyan embertársaink, akik még ezenfelül az előítéleteknek, a rasszizmusnak és mindenféle egyébnek köszönhetően eleve el vannak zárva minden esélytől. Ott megszületik egy gyerek, bármilyen tehetséges is legyen, az már gyakorlatilag előre megmondható, hogy nem lesz belőle semmi.
Mv.: - Szülei sorsát ismétli.
Polgár András: - Így van, ez nem egyszerű szegénység kérdés, mert ott azért ez nem így van.
Mv.: - Ön az alapítványt mikor hozta létre?
Polgár András: - Ez az alapítvány ez gyakorlatilag formálisan decemberben jött létre.
Mv.: - Tavaly decemberben.
Polgár András: - Tavaly decemberben.
Mv.: - Tehát most olyan hathónapos.
Polgár András: - Igen, kihordási folyamatban van.
Mv.: - És kizárólag a hátrányos helyzetű romákkal foglalkozik?
Polgár András: - Alapvetően igen. Ugye ezt muszáj kimondani, mert én azt gondolom, hogy a problémát az is nehezíti, hogy amit állami szinten lehetne megoldani, kormányszinten, pártszinten, ha úgy tetszik, azt abból a gyávaságból, hogy ez nem egy népszerű történet, hogy ezt nem lehet zászlóra tűzni, hogy roma ügye valamilyen módon támogatni vagy pozitív diszkriminációt alkalmazni, ezért van szükség arra, hogy valamire, ha másképp nem ilyen .. alapon a civil, akinek nincs mitől félni, tehát akit nem kell, engem nem kell civillé választani, mert vagyok és maradok.
Mv.: - De éppen ezért kérdezem, miért a romák?
Polgár András: - Azért a romák, mert ugye én annyit azért ebben az üzleti világban tanultam, hogy az ember megpróbálja a leghatékonyabb módon befektetni a pénzét és ezt ilyen értelemben hát ez ugye nem annyi pénz, hogy ezzel bármit igazán meg lehessen változtatni. Egy embernek sok, de az egészhez képest ez semmi. De ha már, akkor olyan helyre menjen, amelyik helyre kevés megy és amelyik helyre nagyon-nagyon sokra van szükség és úgy gondoltam, hogy ez az, ami a legelhanyagoltabb területe ezeknek, tehát hogy mondjam, szóval rákos gyerekeknek gyűjteni viszonylag egyszerű, az is nagyon fontos, csak ott számtalan olyan, hogy mondjam alapítványtól kezdve mindenféle van, amelyik ezt teszi.
Mv.: - Két röviden megválaszolható kérdés. Az egyik az, hogy a nyugati világban ezek az alapítványok többnyire úgy működnek, hogy az alapító, mondjuk Bill Gates-re gondolok odafigyel személyesen arra, hogy a pénzét, minél hatékonyabban használják fel. Ön is odafigyel a Polgár Alapítvány az Esélyekért működésére? Tehát hathatósan, személyesen beavatkozik?
Polgár András: - Hízelgő ez a Bill Gates történet.
Mv.: - Ez jutott hirtelen eszembe.
Polgár András: - Rövid ismeretségünk alapján ezt nem is csodálom. Szóval a helyzet az, hogy én eredetileg azt gondoltam, hogy a háttérbe vonulok és ott is maradok és az volt a legfőbb törekvés, amikor ez az egész létrejött, hogy olyan embereket válogassak, vagy olyan emberekkel kerüljek kapcsolatba, akik profik, akik ismerik ezt a terepet, akik tudják, hogy mit kell tenni, mert én nem tudom. Tehát én csak látom, ez a büdös a tojás című történet, tehát én látom, hogy nagy baj van és tudom, hogy ez borzasztó, szóval a legnagyobb rasszista számára is borzasztó, csak ő nem érti. Tehát én eredetileg úgy gondoltam, hogy odamegy a pénz és aztán akik ehhez értenek, plusz a kuratórium, aki kitűnő, ami kitűnő erőkből áll, tehát én nagyon büszke vagyok arra, hogy olyanok csatlakoztak hozzá, akikre tényleg fel lehet nézni.
Mv.: - Mond néhány nevet az ismertebbek közül?
Polgár András: - Hát mondjuk Felcsúti Péter, aki a Bankszövetség elnöke, vagy Király Júlia, aki a Nemzeti Bank alelnöke, de Virág György, aki az egyik legismertebb kriminológus, pszichológus. Tehát egész egyszerűen Océ Angéla, szóval olyanok, akik értenek is hozzá és akiknek igazából súlyuk van és mondom ez nekem nagyon jó érzés, válaszolva a kérdésére. Úgy alakul az ügy, hogy egyrészt nem tudok nem odafigyelni, mert nagyon sokan úgy érzik, hogy hozzám kell fordulni. Tehát én hiába próbálom mindenkinek mondani, hogy menjenek Szőke Judithoz, ..
Mv.: - Aki majd mindjárt jön és vele folytatjuk, az alapítvány igazgatója.
Polgár András: - Igen, óhatatlanul is engem keresnek meg. Ezenkívül nagyon érdekel és igazából én azt gondoltam, hogy majd nyugdíjas napjaimban, amikor majd ugyan nem konkrétan ezekkel az adományokkal fogok foglalkozni, azt próbálom, mint ahogy annak idején a szocializmus politikai gazdaságtanát akarta az ember megírni, azt próbálom majd nyomon követni, hogy a civil szféra hogyan tud kapcsolódni az államihoz, hogy hogyan lehet valóban ezeket az adományokat, alapítványokat, stb., integrálni egy olyan gazdaságba, amelyik még eléggé kezdetlegesen van ebben a műfajban és amelyiknek nincsenek hagyományai és amelyek, tehát ez egy nagyon fontos kutatási téma is és én ezzel nagyon komolyan gondolok foglalkozni.
Mv.: - Mindjárt az alapítvány részleteibe belemegyünk, de azt hadd kérdezzem meg, személyes kérdés lesz szintén és akkor ön közben miből él?
Polgár András: - Hát pillanatnyilag működnek azok a vállalkozások, amelyekből majd szépen ..
Mv.: - Tehát marad pénztermelő munkája és tulajdona.
Polgár András: - Így van, sőt, hát én most előre menekülve sokkal többet foglalkozom ezzel, mint ahogy szeretnék, mert akkor tud ebből tőke kijönni, hogy ha először hát hogy mondjam jó lesz, először meg van csinálva. Tehát most van még egy-két olyan projekt, amit muszáj úgy bezárni, hogy ebből ki tudjon jönni. Amúgy pedig hát mondom a napi betevőre nyilván van pénz, a gyerekeim önállóak és azok is akarnak maradni, rendkívül önérzetesen.
Mv.: - Két gyereke van, ugye?
Polgár András: - Két gyerekem van.
Mv.: - Önállóak akarnak maradni, tehát nem kérnek az ön vagyonából?
Polgár András: - Hát az, hogy nem kérnek az egy enyhe kifejezés, vissza vagyok utasítva.
Mv.: - Hogyhogy?
Polgár András: - Hát nem, mert büszkék, vagy én nem tudom, de nem is volt tukmálva, úgyhogy ilyen értelemben ez a konfliktus olyan nagyon nem gerjedt a családban. A feleségem pedig abszolút önállóan üzemel.
Mv.: - Üzletasszony szintén, ugye?
Polgár András: - Igen, ő egy másik ilyen, szerintem adakozós műfajban dolgozik, mert ő innováció menedzsmenttel foglalkozik és azt gondolom, hogy ez is állami feladat kéne, hogy legyen, de ő úgy gondolta, hogy azt a tőkerészt, amit ő kezel, azt erre fordítja. Úgyhogy előbb-utóbb lehet, hogy majd mi is beállunk a sorba.
Mv.: - Minden esetre a feleségének az ötven legsikeresebb üzletasszony közé sikerült bejutni, ha jól olvastam.
Polgár András: - Így van, volt ezen a listán.
Mv.: - Büszke rá?
Polgár András: - Én büszke vagyok a feleségemre. Hogy ezen a listán rajta van, az ha neki jó, akkor én ennek örülök. Én ezeket a listákat nem nagyon karmolom, de ..
Mv.: - Jó, mindjárt folytatjuk. Egy-két percre megszakítjuk a beszélgetést. Jönnek a nap hírei, azt követően pedig itt lesz Polgár András alapítványának igazgatója, Szőke Judit is. Jövünk vissza mindjárt. (a nap hírei) Nagyon úgy tűnik, minden problémához egyszerre kellene hozzányúlni, ha azonnali és radikális változást szeretnénk elérni a romák helyzetében, megfelelő munkát biztosítani a képzettség nélküli szülőknek, rávenni az egyetlen kiútra, a tanulásra a gyerekeket, akik otthon ugye más mintát látnak, megváltoztatni a többnyire embertelen lakhatási körülményeket, kicsit kulturálisan is befolyásolni őket, hogy együtt tudjanak élni a helyi többségi társadalommal és ez utóbbit még a munkaadókat, meg a munkaadókat megszabadítani az előítéletektől. Polgár András itt maradt és csatlakozott hozzánk Szőke Judit, a Polgár Alapítvány az Esélyekért igazgatója. Ebből a sokból hol vagy milyen aspektusból fogtak hozzá ennek a kilátástalannak tűnő munkának vagy munkához?
Szőke Judit, a Polgár Alapítvány az Esélyekért igazgatója: - Hát ön is felsorolta, hogy mik azok a beavatkozási területek, amiket az állami és a civil szféra is megcéloz. Tehát a foglalkoztatás, az oktatás, ezek kiemelt területek. Mi úgy gondoltuk, hogy ne ennek esünk neki, merthogy ez már nagyon régóta így történik, hogy próbálnak külön-külön ezeken a területeken változásokat elindítani. Én azt javasoltam kuratóriumnak és a velem gondolkodó embereknek, hogy nézzük azt is meg, hogy az állam és a civil szféra mit csinált eddig és ami bejött, az miért jött be, ami sikeres volt, miért volt sikeres?
Mv.: - Mondjuk önnek volt erre rátekintése, mert több mint 20 éve ezt csinálja, vagy ezt csinálta, csak az állam kebelén belül, ugye?
Szőke Judit: - Igen, igen. Tehát ne a romákkal foglalkozzunk csak, hogy ők miben szenvednek hiányt, hanem azt is nézzük meg, hogy mit csinál rosszul például az állam, vagy mit csinál rosszul a civil szféra, vagy mit csinál jól? Azaz kezdjük el értelmezni, elemezni ezt a helyzetet és ne válasszunk ki egy csoportot, mondjuk ne válasszuk az egyszerűbb dolgot, ami nagyon szép egyébként, hogy 50 hátrányos helyzetű cigánygyereket el kezdünk támogatni az oktatás területén, tényleg elégedettek lehetnénk magunkkal, hiszen emberek életét építjük, de ez túl egyszerű ahhoz képest, hogy mondjuk én is húsz éve itt dolgozom és olyan embereket ismerek, akiket be lehet ebbe a munkába vonni. Azaz válasszunk egy nehezebb utat, mozgassunk meg mindenkit, próbáljunk együttműködéseket generálni, próbáljunk szakmai munkát végezni és olyan programokat indítsunk el, amelyek modell értékűek lehetnek.
Mv.: - Egy valami, ami konkrét tudná illusztrálni ezt a nagy egészet?
Szőke Judit: - Amit ön mondott, amiket felsorolt, azt például egyszerre kell, ahogy ön is mondta elindítani, mondjuk akár egy településen. Mi egy települést választunk ki és a település valamennyi lakóját megkérdezzük arról, hogy ők mit gondolnak, milyen változásoknak, milyen fejlesztéseknek kellene történni azon a településen ahhoz, hogy ők boldogabbak legyenek és ez egy apró munka. Ehhez rengeteg idő kell, rengeteg ember kell, hogy ezt fel tudjuk fejteni, mert miközben az embereket kérdezzük erről, hogy mi a véleményük erről, megbecsüljük az ő véleményüket, közben ők is elköteleződnek a változtatások mellett, elhiszik azt, hogy ők fontosak.
Mv.: - Igen, de ettől még csak legfeljebb információk lesznek, ettől még ezek az emberek nem lesznek boldogabbak.
Szőke Judit: - De ebből össze lehet állítani egy fejlesztési tervet és Magyarországon most van pénz. 7000 milliárd forint fog az Európai Unió támogatásával beérkezni egy pár éven belül ebbe az országba. Elvileg most itt nem a pénzszűkéről van szó, hanem arról van szó, hogy ezek értelmes célokra legyenek elköltve.
Mv.: - Igen, de rosszul látom? Hát annyi kutatás volt már roma ügyben, mint égen a csillag és a putrik meg maradtak.
Szőke Judit: - Na de én most nem kutatásról beszéltem. Én arról beszéltem, hogy el kezdünk az emberekkel tárgyalni, az embereket emberszámba vesszük és az ő javaslataik alapján összeállítunk egy programot és ebből a programból lesz egy pályázat, a pályázatból lesz pénz.
Mv.: - Milyen program, tehát összeállítanak egy milyen típusú programot, mondjon egy példát?
Szőke Judit: - Például valahol elindítanak egy foglalkozást x számú embernek munkát biztosító programot, mit tudom én egy növénytermesztési programot, amit ők találnak ki. Mert hogy ha ezt valaki ő helyettük kitalálja, mondjuk a helyi vezetés találja ki, vagy a pályázatíró cég találja ki, akkor az nem fog működni. Ha az emberek találják ezt ki és közben ilyen kerekasztalok vannak, megbeszélések ..
Mv.: - És akkor megteremtik nekik mondjuk a növénytermesztő üzemet?
Szőke Judit: - Azoknak az embereknek, akik ezt akarják csinálni, mert nem gondolható például mondjuk, hogy minden roma ebbe bevonható. A romák, x számú roma fog ebbe bekapcsolódni, a másik meg a másikba.
Mv.: - Rendben van, maradjunk az adott településnél. Tíz ember növénytermesztéssel foglalkozna szívesen. Mi a következő lépés, mit csinálnak önök, milyen lehetőségeket teremtenek ehhez?
Szőke Judit: - Tehát egyrészt ezt jól lecsekkoljuk, hogy valóban így gondoljátok, valóban ezekkel az emberekkel tudtok együtt dolgozni? Ha ez megvan, akkor készítünk egy projekt tervet, keresünk egy olyan embert, egy olyan helyi embert, akit megtanítunk erre, hogy hogyan kell tervezni. Tehát mindig arra is gondolunk, hogy ha mi onnan eljövünk legyen ott utánunk egy olyan ember, aki ezt utána tudja menedzselni. Ebből készül egy pályázat, egy európai uniós pályázat. Nekünk vannak olyan kapcsolataink, akik ezt figyelik, hogy mikor lehet benyújtani, hogy hogy kell, ha nincs ott helyi kapacitás, akkor egy pályázatíró céggel együtt a helyiekkel ezt megírjuk.
Mv.: - De pályázat arra, hogy ezt a növénytermesztő üzemet létrehozzák?
Szőke Judit: - Igen, így van és erre a forrásokra, ha ehhez kell önrész, akkor az alapítvány itt száll be, hogy ebben segít, de eddig még gyakorlatilag még nem adtunk egy fillért sem, érzékeli. Tehát az emberekkel kommunikáltunk, tárgyaltunk. Az alapítvány még nem forgatott be pénzt, a Polgár Andrásnak még egy fillérjébe ez nem került és már ott tartunk, hogy megfogalmazódik egy alulról jövő kezdeményezés, már beadtunk egy európai uniós pályázatot és ha ezt a helyi közösség megnyeri, akkor ebből ezt a programot meg lehet valósítani.
Mv.: - És tulajdonképpen, ha kis csoportonként más-más tevékenységre nyújtanak be nem tudom én kérvényt, vagy legalábbis fogalmazzák meg a helyiek, akkor azokat felmérve, a lehetőségeket, mert azért a lehetőségek is fontosak, illetve az igények, hogy van-e arra szükség, azt is vizsgálniuk kell, tehát nem pusztán az emberek ..
Szőke Judit: - Hát hogyne, hát azért van, szakemberek segítenek az embereknek végig gondolni ezeket a kezdeményezéseket. Másrészt az emberek ezt azért jól tudják, hát a szemük láttára működnek vállalkozások és szemük láttára pusztulnak el vállalkozások. Az emberek ebben nagyon ügyesek és nagyon jól át tudják látni, hogy ott helyben mit tud megélni.
Mv.: - Egyszerre hány településen vannak jelen?
Szőke Judit: - Mi azt határoztuk el, hogy ebben az évben 20 településen indulunk el ilyen komplex változtatásokat, komplex fejlesztéseket. Tehát nemcsak foglalkoztatás. Ezután vonzza, utána ezek egymásra épülnek. Tehát, hogy ha egy faluban el kezdünk dolgozni, és itt alulról építkezünk, egyébként egyetemisták végzik ezeket az interjúkat az emberekkel, akkor arra rögtön rákapcsolódik mindenféle egyéb, az oktatásban a gyerekek, a tehetséggondozás, az idősek, az egészségügy minden és akkor így az egész település, tehát nincs olyan ember, aki ne érezné úgy, hogy ő ebbe beletartozik és ez ..
Mv.: - Már van visszaigazolás is, tehát van már egy-két település, ahol látják enne a jótékony hatását?
Szőke Judit: - Hát még ahhoz nagyon fiatalok vagyunk.
Mv.: - Hét hónap kevés volt vagy hat hónap.
Szőke Judit: - De igen, hogyne. Szóval az a töménytelen mennyiségű interjú, ami készült, azért azt lehet látni, hogy az emberek bíznak abban, hogy nem fogunk elmenni, merthogy nagyon sok település végig élte azt, hogy értelmiségiek odamentek, csináltak valamit, ráuntak és elmennek. Mi azt ígértük nekik, hogy ebben a folyamatban végig velük vagyunk, tehát a program megvalósításáig ott vagyunk. Másrészt törekszünk arra, hogy helyben legyenek olyan emberek, akik kiképződnek, akár romák, és tovább tudják ezeket a programokat mentorálni. Tehát ezek átgondolt programok, minden ember benne van, minden ..
Mv.: - A minta létezik bárhol vagy a mintát is maga vagy maguk találták ki?
Szőke Judit: - Hát ez nem egy olyan nagy nóvum, amit mondok, ennek így kellene lenni. Csak a nagy rendszer, az állami programok nem tudják ezt a apró munkát megcsinálni, merthogy ez nagyon időigényes. Ez a nagy gépezet nem képes ilyen finoman hozzányúlni a problémákhoz, pedig én azt gondolom ..
Mv.: - Ugyan nem értem, hogy miért, mert hát a gépezetet is emberek képviselek, mi több emberekre bontják le, annak a működését.
Szőke Judit: - Igaza van. Inkább nem gondolják, hogy ezt így kell csinálni. Mi azt gondoljuk, legalábbis én azt látom, hogy másképp nem megy, egyébként nem lehet értelmes változásokat elindítani.
Mv.: - Van valakivel együttműködni? Az egyik anyagukban azt olvastam, hogy a helyi és kistérségi önkormányzati társulási vezetés nem a helyén kezeli a romák problémáit. Miközben ostorozza a jelenlegi segélyezési rendszert, a legkisebb erőfeszítést sem teszi, nem tudja tenni, hogy változtasson a romákat ebben a helyzetben konzerváló állapoton.
Szőke Judit: - Ezt az alapján mondom, hogy ha valaki egy ilyen programot csinál, amiről az előbb beszéltem, annak világos, hogy meg kell ismerni az európai uniós programokat. Egy. Tehát az összes programgazdát fel kell keresni és meg kell kérdezni, hogy ti mit fogtok csinálni európai uniós pénzből? El kell menni a régióba, el kell menni a kistérségbe. Meg kell keresni a helyi vezetőket és meg kell tudni, hogy ti milyen programokat fogtok csinálni. Mert ugye mindenki csinálja a fejlesztési terveit, tehát mindenki akar európai uniós forrásokat arra a területre vinni. Ezeket a terveket mi átolvassuk és megnézzük, hogy benne vannak-e azok a problémák, amiket mi legsúlyosabbnak értékelünk abban a kistérségben, vagy azon a településen. Ha nem látjuk például benne a foglalkoztatási programokat, nem látjuk benne azoknak a fiataloknak a programjait, akik el se végezték a nyolc általánost és ott kóvályognak, szédelegnek az utcán jövő nélkül, ha ilyen problémákra nem ad választ az a fejlesztési terv, akkor én azt állíthatom, amit ön felolvasott, hogy nincsenek tudatában ezeknek a problémáknak a súlyával, nem érzik fontosnak. Ugyanolyan fejlesztési terve van egy prosperáló falunak, mint egy gettó falunak, tehát mindenki utat épít, mindenki gázt vezet, de az emberek helyzetén változtató programokat, amik nagyon nehezek és nagyon kockázatosak és nagy valószínűséggel sokkal több kudarccal jár, azokat meg nem indítják el. Azt gondolják, hogy nem az ő dolguk.
Mv.: - Meg ahogy én megértettem, ez falunként, vagy településenként változik. Tehát nem lehet tipizálni, hanem konkrétan és egyenként kell ezt végig venni, ugye?
Szőke Judit: - Pontosan, pontosan. Egy baranyai faluban egész, egy baranyai cigány faluban mások a problémák, mint egy borsodi cigány faluban. Két szomszédos faluban is egészen mások, tehát még két borsodi faluban is egészen másképp kell hozzányúlni a problémákhoz. Az egyikben meg lehet csinálni egy foglalkoztatási programot, a másikban nem és ehhez mondom az kell, hogy egészen lemenni az egyes ember szintjéig, így lehet csak programokat csinálni.
Mv.: - Azt olvastam még itt talán a Polgár Andrással készült anyagban, hogy a roma problémát, az előítéletességet és a rasszizmust úgy tudom, hogy ön képviseli, tehát az alapítvány minden rasszizmus elleni fellépését.
Polgár András: - Én vagyok a legrasszistább, ez a ..
Mv.: - Nem, fordítva. Miben látja itt a nehézséget ön?
Polgár András: - Igazában, tehát csak a kérdés elejére visszatérve én tényleg szoktam ide-oda menni azokkal a újdonsült barátaimmal, akik nyilván ezt a mozgalmi részét is képviselik a dolognak. A legnagyobb probléma, hát én nem értek ehhez a dologhoz, én csak ilyen benyomásaim alapján tudom mondani, hogy nincs normális vita, nem lehet, nem az a kérdés, hogy én meggyőzök-e valakit arról, hogy rasszista, ne legyen rasszista. Láttam talán éppen itt a Tamás Gáspár Miklós vitatkozott azzal a derék polgármesterrel, aki most bevezette ezt a kiváló szociális munka, ..
Mv.: - A monoki polgármesterrel.
Polgár András: - Szóval hogy mondjam, nem tudtak vitatkozni egymással. Hát egész egyszerűen más fogalomrendszert használnak. Amikor mondjuk én személy szerint is véletlenségből egy polgármesterrel leálltam vitatkozni nagyon logikus dolgokat mond. Ő elmondja, hogy de ez úgy viselkedik, lakjak én mellette, én azt nem tudom, költözzek oda, és majd meglátom. Tehát egész egyszerűen ilyen módon párbeszéddel, ezzel a típusú párbeszéddel nem tudunk mire menni. Tehát én személy szerint teljesen alkalmatlan is vagyok, mert hát ..
Mv.: - Na de ugyanakkor az előbbi mondatából kiderült, hogy személy szerint ön jár ezekbe a településekbe, vagy falvakba.
Polgár András: - Én nagyon fontosnak tartom, nagyon fontosnak tartom a képviseletet, nagyon fontosnak tartom azt, hogy lássák az emberek, egyrészt, hogy másik olvasata is van a dolognak és, hogy nem kell állandóan félni, meg rettegni, meg szóval, hogy ez a probléma ez kezelendő és igenis itt nagy szerepe van a mozgalomnak. Mi nem mozgalmár alapítványt csinálunk, de személy szerint engem ez a dolog nagyon foglalkoztat.
Mv.: - De arra vonatkozóan van bármiféle elképzelésük, hogy mit lehet kezdeni a helyi konfliktusok etnicizálódásával? Tehát, hogy megpróbálják intézményesen nem tudom én szankcionálni a romák élethelyzetéből adódó ellentmondásait, lásd például az önkormányzatok, ahol ezekben a napokban ugye kirobbant, amire az előbb hivatkozott, ez a segély-közmunka konfliktus, vagy mondjuk a Magyar Gárda megjelenését egyre több településen?
Polgár András: - Mi támogatjuk, bocsánat, csak támogatunk más szervezeteket is, például az egyik, akiket nagyon szeretek ez a deszegregáció ellen, az iskolai deszegregáció ellen küzdő alapítvány, kitűnő munkát is végeznek, nagyon fontos munkát és őket támogatjuk anyagilag is, mert de ez az ő dolguk. Tehát hogy mondjam, ez az ő alapítványunknak az ügye. Persze mi is ebben azért veszünk részt, mert szimpatizálunk vele és támogatunk olyan mozgalmakat is, nem politikai, tehát most nem pártpolitikai értelemben, akik igenis küzdenek ezek ellen a rasszista megnyilvánulások ellen, de ezt nem közvetlenül az alapítvány, mint olyan, mint programot hajtja végre, hanem csatlakozik.
Szőke Judit: - Meg másrészt az is, mert elmondtam, hogy mi építkezünk. Tehát, hogy ha abból indulnánk ki, hogy a sajtó milyen témákat dob fel, akkor is állandóan ezek után szaladnánk, hogy ki most kinek írt levelet és kihez csatlakozik, mert azért ez egy kreált világ akárhogy is vesszük. Mi építkezni szeretnénk és azt gondolom, hogy ha egy településen elindul egy változás, az a legnagyobb válasz arra, hogy emberek tudnak együtt élni. Hát nagyon sok, több ezer településen van ebben az országban és nincs konfliktus az emberek között, csak az nem hír. Tehát én nem akarom ezt bagatellizálni, ezeket a konfliktusokat, de azt gondolom, hogy a médiának nagyon nagy szerepe van abban, hogy ezek előtérbe jöttek, mert máskor is írtak a polgármesterek leveleket, meg máskor is hoztak jogszabályellenes ..
Mv.: - Nem lehet, hogy mert tényleg szaporodnak az etnikai konfliktusok, azért kerülnek ezek előtérbe? Intoleráns az ország?
Szőke Judit: - Hát elképzelhető, de régebben is voltak ilyenek, csak akkor ezek így nem voltak kinagyítva. Tehát én ha úgy veszem, akkor is jártam az országot, most is látom, én nem érzékelem ezt. Én úgy érzékelem, hogy ez most, mint hogy ha a média által is egy kicsit generálva lenne.
Mv.: - Hát legyen önnek igaza. Azt kérdezem még végezetül, hogy ún. alapítvány által kreált, létrehozott a szó értelmében mintafalut, vagy mintatelepülést mikor tudnak először mutatni, ahol meg lehet nézni mindazt, amit most itt elviekben nagyon szépen elmondott, meg amit önök elindítottak?
Szőke Judit: - Egyrészt ezt nem mi kreáljuk, vagy nem mi csináljuk, hanem az emberek, a helyi emberek.
Mv.: - Úgy értem, tehát az önök vezetésével, akkor fogalmazzunk így.
Szőke Judit: - Hát a programunkban azt vállaltuk és hát indikátorokat is írtunk, meg mindenfélét, hát decemberre már tudunk ilyet mutatni.
Mv.: - Igen, na hát akkor, ha még lennénk, akkor megnéznénk, de egyszer majd leszünk és akkor megnézzük, jó?
Szőke Judit: - Szívesen állunk rendelkezésre.
Polgár András: - Június 27-re tudjuk az első ilyet bemutatni.
Mv.: - Gratulálok minden esetre és sok ilyen magánkezdeményezés lenne a jó, ha lenne ebben az országban. Köszönöm szépen még egyszer.
A Friderikusz Most műsor itt tekinthető meg:
http://80.99.236.195/friderikusz/?q=node/1479